Család nélkül minden csak illúzió!

Minden vágyam volt gyerekként, hogy egyszer sajàt családom legyen! Családi ház, 3 gyerek, boldogság...mivel nekem ez sosem adatott meg, nap mint nap ezen gondolkoztam. Vajon milyen lesz a férjem? És a gyermekeim? Vajon én mennyit fogok majd változni!
Volt mindegyikről egy elképzelésem, persze semmi sem úgy alakult! :D A depressziómnak, a szorongásomnak és a túlzott mértékű megfelelési vágyamnak köszönhetően teljesen máshogy alakult az életem. Első fiam nem a férjemtől született, hanem egy olyan embertől, aki a mai napig nem nőtt fel a feladathoz, hogy gyermeket neveljen. 17 évesek voltunk mikor teherbe estem...ő egyből kihátrált volna a dologból, én azonban megmondtam neki hogy én megtartom a babát! Nem volt munkám, nem volt szakmám, még a családom sem állt mellém, csak és kizárólag a volt párom édesanyja. Azt mondta a fiának, hogy nincs ennél szebb dolog. Én voltam a bolond hogy akkor nem hagytam ott. Lényeg a lényeg a fiam megszületett! És soha nem éreztem magam boldogabbnak.....másfél éves volt mikor megismertem a mostani férjem! És 2 éves elmúlt amikor otthagytam az édesapját és a férjem mellett döntöttem! Akkor még nem is sejtettem hogy idáig jutunk. Mindenki ellenünk volt, voltam r*banc, k*rv@, és mondták azt nekem hogy torz tükröt tartok a gyermekem elé. Talán az nem volt torz tükör, hogy a drága apukája füvezett, ivott majdnem minden nap?! Dolgozni nem akart...de a torz tükröt állítólag mêgis én tartottam a fiam elé. Aztán teljesen megváltozott az életem! A depresszióm eltűnt, legalábbis tünetmentes voltam, végre jól éreztem magam!! Elvégeztem egy tanfolyamot, fogyatékossággal élők gondozója lettem, a tanfolyam után rögtön lett egy szuper munkám is! Aztán megszületett a 2. fiam is! És most itt vagyunk 6 évvel később és várunk arra hogy meglegyen a saját családi házunk! Hát igen...egyszer lent egyszer fent! :) Hálás vagyok!